2016. dec 10.

Cipanas 2. nap

írta: anatik
Cipanas 2. nap

Mivel tegnap nem sikerült guide-ot kerítenem (illetve az egyik hotelben találtam, de 500.000-et kért volna 2 uticélért…), így nekivágtam egymagam az útnak. Kicsit későn, mert reggel kicsit módosítottam az útvonalamon: a helyiek szerint nincs semmi Jemberben, így úgy döntöttem, hogy Malang után átrepülök Balira, onnan meg áthajózok Gili Air-re! Eredetileg is be szerettem volna tervezni, de nem fért bele az időbe meg a keretbe; most csináltam neki időt és akciósak az Air Asia jegyek :D

Tehát olyan 11 körül elkezdtem kérdezgetni a helyieket, hogy "ojek mennyi Kawah Kamojang?"… Nem volt motoros fuvar, így feltettetek egy induló angotra (helyi kisbusz), hogy erről majd át kell szállni, de ez irányba jó és majd segítenek. Így is volt, szóltak hol kell leszállnom és fel is tettek a következő angotra… és ez így ment még vagy 5-ször, míg egyszer csak megérkeztem Kamojangba, ahonnan már csak 2 km az uticélom. Nagyon boldog voltam, hisz egy-egy angot út 3000-5000 (60-100 Ft) rúpiába került és semennyit sem kellett várni az indulással. A teljes Cipanas-Kamojang távolság 25 km, kb. 1 óra alatt tettük meg. Ez egy angot hátulja - biztonság mindenekelőtt :)

img_1380.JPG

Nagyon jól kiépített sétaút volt a "kawah=kráter"-hez. Egyszercsak megállt mellettem egy helyi és mondja hogy felvisz. Ilyenkor jönnek a szokásos körök: mennyibe kerül és alkudozás… de ő azt mondja hogy "no money". Gondolom meglesz ennek a böjtje, de mivel nincs messze nem tud irreálisan magas árat kérni. Szóval felpattantam a motoros mögé, aki elvitt a bejáratig. És tényleg nem fogadott el pénzt! Tegnap beszélgettem egy helyivel, aki szólt hogy ide is drága lesz a belépő, így most fel voltam készülve. Hétvége lévén (és mert külföldi vagyok) 150.000 rp a belépő. Kawah Kamojang: Guntur vulkánon található hely, ahol nagyon erős geotermikus aktivitás - erőműveket is éptettek ide ennek kihasználásához. A kráterben folyamatosan törnek fel a forró gőzök és bugyog a földből az iszap. Engem elvarázsolt az egész hely, bár 20 perc alatt bejárható.

 

Itt megebédeltem és mivel még haza is kellett jutnom sötétedés előtt elindultam hazafelé.

img_1386.JPG 

A bejáratnál várt a motoros… na akkor majd most jön az átverés, eddig a beetetés volt. Mondom neki, hogy sétálok, de ő csak jön mellettem (nem szól semmit, csak diszkréten kísér) én meg nyugodtan fotózok. Annyira kitartó (és nyugodt) volt, hogy belementem hogy levigyen Kamojangig (2 km)… ott viszont azt mondja hogy elvisz Cinapasba (ahol a szállásom van) - tiltakozom, meg kérdezem mennyi, de mondja hogy "no money". Na most akkor vagy elrabol, vagy nagyon drága lesz az utam hazafelé, de belementem, mert kezdett sötétedni és megeredt az eső is. Mikor megérkeztünk a szálláshoz tényleg nem kért pénzt és szemérmesen mosolyogva utasította el amikor adni akartam. Mivel nem beszél angolul (én meg indonézül) nem tudtam meg hogy miért tette nekem ezt a szívességet, mindenesetre visszaépített abból a bizalomból amit a napokban mások akartak lerombolni a folyamatos átverésekkel. Nagyon hálás vagyok neki érte, mert sose értem volna angottal haza és bőrig áztam volna.

Szólj hozzá