2016. dec 20.

Yogyakarta 3. nap

írta: anatik
Yogyakarta 3. nap

Ma Yogyakartában néztem jobban körül. Először ellátogattam a Taman Sari Water Castlebe, ami egy 18. században épült fürdőhely (bár voltak egyéb funkciói is: egyszerre szolgálta a pihenést, védelmet és a rejtekhelyet.

img_1972.JPG

img_1973.JPG

img_1974.JPG

img_1975.JPG

A komplexumon belül rengeteg batikoló művésszel találkozhatunk... nem is hinnénk hogy mennyire időigényes munka! A minta úgy rajzolódik ki, hogy viasszal körbe rajzolják azt a területet amit nem akarnak beszínezni, majd belemártják a festékbe. Majd újra megismétlik a folyamatot más színnel, így kiadja a mintát. De amit már befestettél nem lehet visszafehéríteni :) A képen a hölgy éppen a viaszt viszi fel az anyagra.

img_1976.JPG

Ezután átmentem a Szultán Palotájába. Nem nagy szám, de olcsó a belépő (300 Ft) és bent újabb kézműves csodákra leltem! :)

Ez a Palota:

Itt éppen az egyik tárgyat próbálják reprodukálni; a bronzba (vagy hasonló anyagba) különböző vésők segítségével viszik fel a mintákat, így idővel a két sárkány egyforma lesz!

img_1981.JPG

A másik csoda ahová a palotából kilépve vezettek el a bábukészítő műhely volt.

Ezeknek a bábuknak az alapanyaga szárított bivalybőr:

img_1982.JPG

Erre felületes skicceket készítenek, majd kis vésőkkel kidolgozzák a mintákat. Minden egyes vonalnak szimbolikus jelentése van: milyen korona van rajta, megtalálható-e rajta a víz/tűz/föld/levegő motívum, van e rajta elrejtve sárkány, madár, virág - és ezek a karakterek több ezer éves múltra tekintenek vissza.

img_1983.JPG

Majd kész az alap:

img_1985.JPG

img_1984.JPG

Előadáskor csak a sziluettjüket használják:

img_1986.JPG

Szerintem így is gyönyörűek és komplexek, de ezután még kifestik őket. Itt is minden színnek meg van a maga jelentése. Mikor felsorolta a színek jelentését csupa pozitív érzést, tulajdonságot mondott - megkérdeztem hogy nem ábrázolnak negatív érzelmeket, tulajdonságokat? Egy nagyon érdekes választ kaptam: ha negatív tulajdonságot akarnak szemléltetni, akkor túlzásba viszik az adott színt: pl kék szimbolizálja az érzelmeket, érzékenységet. De ha sok kéket visznek fel akkor az adott karakter túl érzékeny lesz, birtokló, féltékeny. Vagy a fekete a tudást szimbolizálja - ha sok a fekete akkor zsarnok, hataloméhes lesz.

img_1987.JPG

A bábkészítő látta rajtam hogy szinte megbabonáznak ezek a bábok a sok-sok szimbólummal és komplikált jelentéssel beengedett a hátsó terembe is, ahol faálarcok és 3D-s bábok voltak. Itt is mindegyik komplex jelentéstartalommal!

img_1988.JPG

img_1989.JPG

Az egyik maszk egyszerűen vonzotta a tekintetemet! Bár eredetileg itt nem árusítanak alkudás nélkül nagyon jó áron megkaptam, mert a készítőjének nagyon beloptam magam a szívébe :) Nagyon érzékeny ember, aki hihetettlenül megérzi a másik ember személyiségét, energiáját. Szerinte a kiválasztott maszk tökéletesen passzol hozzám a maga színeivel és motívumaival. És annyira szépeket mondott rólam, hogy azt már én sem hiszem el :D Direkt távoltartottam magam a szuvenírvásárlásoktól, hisz még 2 hónapot utazom, de ezt képtelen voltam otthagyni, ez az ÉN maszkom! :)

img_1991.JPG

Bár hasonló, de nem ugyanaz, mint az alsó sorban látható - minden szín vagy motívum változtat a maszk jelentésén/személyiségén.

A nap végén meg belebotlottam a helybe, ahol végül kipróbáltam a világ legdrágább kávéját (bár szerintem a Starbucksban drágább a tényleg szar kávé!). A turistás helyeken (pl. Bali) is van lehetőség megkóstolni ezt a kávét - ott viszont a nagy igényre való tekintettel a cibet macskákkal csak a kávébabokat etetik (miközben mást is kellene enniük) és ketrecben tartják őket. Így én bojkottáltam a kopi luwakot, egészen mostanáig. Itt biztosítottak róla, hogy az állatok szabadon élnek és nem ipari mennyiségben termelik a kávébab-kakit. (Ja, mert azt elfelejtettem említeni, hogy a kávé úgy készül, hogy a cibet macska megeszi az igazán friss kávébabot, nem rágja meg, átitatódik különleges enzimjeivel és kikakilja... ezt gyűjtik össze a helyiek, tisztítják meg és pörkölik).

img_1992.JPG

Szólj hozzá