Eredetileg 10:20-kor indult volna a gépem, végül majdnem délután 5 volt mire felszálltunk. Sajnos a késésről már csak akkor szereztem tudomást, amikor kiértem a reptérre, szívesebben töltöttem volna az időmet inkább a városban mászkálva.

Jakarta szöges ellentéte Szingapúrnak: káoszos, zsúfolt, de az emberek sokkal barátságosabbak. A repülőn a mellettem ülő néni megkínált a süteményéből, a buszmegállóban odafigyelnek rá, hogy melyik busszal akarsz menni és szólnak ha fel kell szállnod. A busznál szóba elegyedett velem egy szumátrai fiú: ki vagyok, honnan jöttem, meddig maradok, egyedül utazom-e - ezek itt teljesen hétköznapi kérdések. (A kérdésre, hogy honnan jöttem annyit szoktam mondani, hogy Magyarországról, ami Európában van, de ez a fiú tudta hogy Budapest a főváros. Ez itt nagyon meglepő. Vagy ha le akarom zárni a témát: I come from my mom - anyámból jövök)

Tehát a reptérről busszal mentem Gambir állomásra (utastársam segített hogy hol kell leszállnom és abban, hogy innen kb. mennyit kell fizetnem a taxiért). Nagyon közkedvelt utazási mód a motoros taxi, az ojek. A buszállomástól a szállásom kb. 20 perc volt és megállapodtunk egy 25.000 rúpiás viteldíjban (500 Ft). A hátizsákomat a lába közé vette, én kaptam egy bukósisakot (nem hiszem hogy sokat védett volna...) és felültem mögé. A sisak félig a szemembe lógott, de jobb is hogy nem láttam tisztán hogy megyünk. Ezek nem normálisak! :D Annyit tudsz tenni, hogy bízol abban hogy ők értik a dolguk. Itt Indonéziában máshogy érzékelik a közlekedést, mint mi - mennek a 'Flow'-val - érzik mikor kell lassítani vagy gyorsítani, sávot váltani, hol férnek el (ahol te azt mondanád, hogy kizárt). Holnap megpróbálom felvenni videóra :D Aki idejön annak ezt mindenképpen ki kell próbálnia.