Ajus nagyon jó útitársnak bizonyul: ugyanazokat néznénk meg, ugyanolyan ütemben haladunk, lehet vele beszélgetni, de hagyunk teret is a másiknak. Így a második napot is együtt töltöttük (miután Richardtól elbúcsúztam, mert tovább állt egy másik városba).

Ho Si Minh belvárosa nagyon forgalmas, hangos és tele van turistával és éttermekkel. Kijjebb haladva viszont egy egészen más világba csöppen az ember: nagy parkok, európai stílusú épületek:

Délután pedig elmentünk a Cu Chi alagutakhoz, ami 60 km-re található a várostól. Ezen az alagútrendszeren keresztük frissítették az ellátmányt a vietkongok és támadták meg észrevétlenül az amerikai haderőt. Az alagútba az amerikaiak nem fértek le, így repülőről bombázták a terültet, hogy megsemmisítsék az alagutakat.

Rengetek csapdát is meg lehetett tekinteni; nagyon kreatívok a vietnámiak, abból főznek ami van.

 Az alagútrendszerben én összegörnyedve tudtam haladni, a nagyobbak csak törpejárásban. Megfordulni nincs lehetőség, csak előre lehet haladni. Útközben rengeteg elágazással. A teljes hálózat hossza 200 km felett volt, de mára csak 120 km maradt meg..